Krantz napló

ami belefér

A  valamikorinak ide szánt bejegyzés még fecnire került, de a fecni elveszett. A történések aztán úgy alakították, hogy ameddig addig ne legyenek itt új szavak, de most fel kell támadnia a szavaknak is. Egyrészt nem lehetek hűtlen a naplóhoz, másrészt lecsitult a tenger, elült a vihar. Az élet lassan a rendesebbnél is rendesebb, tisztább mederbe terelődik. Józan fejjel tekintek vissza, immár egy hete -, az elmúlt közel fél évre, s a józanság megerősíti bennem a megnyugvást, az elfogadás igazi mivoltát. A napló bizony nem tudja már meg, miről is szólt ez a fél év, de annyi bizonyos, elrendezte a dolgokat, jó irányba rendezte, megnyugtatóan. S a régi vihar, ha fel-fel is elevenedik, immár nem háborít. Emléke már csak bölcs figyelmeztető. 

 

Egy egész hétvégényi várakozás után most aztán felhívott. Megnyugtató. Bent van a városban. Találkozunk.

(töredék)

                         az egyik  B.-nek

Engedni élni vágyni
hagyni égni várni
esni emelni ázni
hidegben melegben fázni.
Megrendülni párban bármi
megrendülve egyedül állni
elengedni tartani vinni
mellette ellene letenni
szívet kímélni gyötörni
a testet, a testet lekötni.
Kioldozni feledni emlékezni
el se kezdeni befejezni
vigyázni vágyni élni
várni égni hagyni.

(...)

Megrendülni ketten külön
ne mozduljon súly lelkükön.

Vasárnap este pánikszerűnek tűnő (a -szerű és a tűnő együttes használata kvázi mintha nem is volna pánik?) telefonhívás után a barát a törzshelyen szedett össze és villámgyors indulás lett a kellemesnek induló sörözésből. Percekkel később már vaskerekeken döcögés felé. Lámpával és kutyákkal kísérve vár ránk az erdei út fordulóján a sötétben. Mivel barát is jött, csak később tudtunk beszélni. Hajnali háromkor. De azt hajnali ötig. A végeredmény még nem tudható. A kapcsoltok végül is többféle formában fenntarthatók, ha tartani akarjuk őket. Hogy ennek mi az ára? Reggel ki kell menekíteni azért a fogkefét, elkerülve a későbbi kellemetlen magyarázkodásokat. Bár így visszagondolva, megérdemelné. De én nem vagyok olyan.

Az elkötelezettségtől való félelem, és az önmagunkban való bizalom – egyáltalán – ismeretünk hiánya okozhat feszültségeket egy olyan kapcsolatban, amiről nem tudjuk, hogy miért félünk. Félelem-e ez, a feszültség maga ami félelmet okoz, vagy a félelemtől válunk feszültté?

Ha más elfogad, mi elfogadjuk-e saját magunkat? Anélkül, hogy a másik elfogadása részünkről szóba kerülne? A teljes elfogadásból fakadó félelem feszültségéről beszélünk?

És ki ő,mi ő, ki az a másik egyén az én mellett? És az én és a másik egyén vajon az elfogadás  hatására válik  mivé?

A kérdések végeláthatatlan száma sorakozhatna itt. De muszáj feltennem legalább a legsarkalatosabbakat, mert P. barátom, aligha van most ott, hogy ezt megtegye. A helyzetünk alapvetően azonban különböző. Mégis látom, érzem, min megy keresztül. Olyasvalamibe került bele, aminek az érzetei ártalmatlan telefonhívásokon is átszűrődnek a barátok felé. Nehéz ügy. Nehéz kenyér.

Aztán persze van ennél cifrább. Mániákus pakolás, rakodás, ruharendezés három órán keresztűl az ő részéről, amit ideig óráig nyugalommal szemlélek, aztán rájövök az apró jelekből, hogy ez nem egyszerű rendrakás gyorsan a lefekvés előtt. Ez kőkemény kattanat és ismét az önmagunk elfogadásának, ismeretének hiányából, vagy éppen félreértelmezéséből adódó iszonyú  feszültség, ami rámragad és azt veszem észre fél óra múlva, hogy segítek neki, szenvtelenül pakolgatok, pillanatok alatt átlátom mit hogy képzel, minek hol a helye, milyen rendszer áll a pakolászás mögött. Belemegyek a játékba, és még élvezem is, pedig gyanítom, azért ez nem egészen normális így. De könnyebb benne lenni vele, mint kívülről nézni őt. Elkötelezettség. Félelem. Feszültség. Ezek elfogadásával akár még működik is. De hol kezdődhetett és meddig tartható?

Elég a kérdésekből. A ma reggeli közös kávézáshoz a piacon ennyi legyen elég, mert a hangulat ott viszont ez volt!

 

 Zsoltárból vett szavaim

ültetés-építés
nevetés-szökdelés
egybegyűjtés-ölelgetés
keresés-megőrzés
szólás-szeretés
békesség

És az eredeti:

„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak, ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak, ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek, ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének, ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak. Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek, ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak, ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek, ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek." (Préd 3,1–9)

P. barátom minden bizonnyal érti ezt, úgyhogy neki ajánlom.

Variáció szavakra I.

Angyal a nap
képben a fény
földön a lépés
gép lehetsz, vagy szél.
Rád néz,
nézz rá vissza:
elhinni a látást,
elhinni hogy nézel.

Variáció szavakra II.

napangyal,
fénykép,
földlépés,
gépszél.
Rá nézz,
nézz rá!
A látást hidd:
lásd, amit nézel.

Variáció szavakra III.

amit nézel,
látod:
rád néz,
rá nézel.
Szél vagy
ő gép lehet.
lépés a földön,
fény a képen.
S a nap,
akár az angyalok -,
mindent lát.

 

Történnek a dolgok. Annak rendje  s módja szerint. P. ugyan aggodalmának adott hangot, nehogy beleszaladjak valami tőrbe ott kint vidéken aztán. Tőrbe? - kérdem. Igen, lélektőrbe. Erre én: hm, nem lehet az már rosszabb.  A holnap este pedig lehetőség lesz ennek átbeszélésére. Én megkérdeztem, hogy nem gond-e, hogy én úgy ott kint, és ő nevetett egy kicsit és azt mondta, hogy dehogyis. Levest fog főzni nekem. Rendben van. Történnek dolgok. Történjenek, az a dolguk.

M.: nincsenek normális emberek. :P nem iszik sokat amúgy! :D hozzám képest meg végül is normálisnak tűnik.
V.: Már megbeszéltük az egyetlen aggályomat, de arra azt mondtad, hogy nem és ezt elhiszem. Különben KŐSZIKLA ;-D
M.: Az jó hogy bízol bennem azért :) Pedig adok rá okot ám hogy aggódj!
V.: Hát ez az! :-D

Immár a téli időszámításban vagyunk. A nap kisütött. Ehhez csupán Bach hiányzott.

 

A tegnap esti hajnali blogbejegyzés eredetije papírra készült, hirtelen előrántott banki számlakivonat erre igen alkalmasnak tűnő, üres hátoldalára. Miért? Mert az internet óriási módon meghaladta a kifizethető mértékű kapacitását, így hó elsejéig kerülni kell használatát. És hogy miért kellett papírra vetnem kínomban a gondolatokat a szombat hajnali órán? Ezt is elmondom...

A tilos parti parti volt  a javából, Dürer kert a barátunk, és a 11 órától hajnali fél 5ig tartó táncikálás, az elfogyasztott ballonok és sörök után én azt hittem ágybazuhanás lesz és alvás délután 3-ig legalább. Nos, az már most sejthető, hogy nem ez történt. Ha ez történt volna, ez a blog nem születik meg, és előzetesen papírra sem kerültek volna a gondolatok. Annak rendje módja szerint valóban lefekvéshez készültem, a hajnal érdekes színei átsütöttek a redőny résein, de nem zavart, a függönyt úgy hagytam száthúzva. Csak a redőny. És a redőny résein szűrődő fények kíséretében ballagtam fel a galériára, ahol is először az ottfelejtett hamutállal kellett szembesülnöm, benne azzal a csikkel, amit közösen szívtunk még el. S ha ez még nem lett volna elég, párnámba furtam a fejem, magamra húztam a barna takarót, és akkor megcsapott az illata. Nem akármennyire, nagyon. Mintha akár ott is lenne még. És akkor felpattantam, lerontottam az íróasztalhoz, az első papírra, ami a kezembe akadt - a számlakivonat lett a kiválasztott (talán valami elszámolni valóm volna, vagy tartozom én valakinek) leírtam a blogot, kínomban, papírra.

Ez lett: "Azt azért magyarázza már el valaki - bár nekem is kellene tudnom -, hogy miért van az már akár a második alkalom után is, hogy azt a mondatot mondogatom hajnalban, hazafele, a garázsból éppen kihajtó torlik között cikázva, - saját magam becsapása elkerülése végett -, hogy miért, de jó volna, ha valaki meg is magyarázná. Kell, kell. Hiányzik is kicsit. Miért is? Mitől is?"

Eddig a papíralapú rész. Mostan pedig ám megint tilos, megint palotai és ebben az a legdurvább, hogy ebben a pillanatban ha valaki felhívna, hogy itt és itt palotai adja a zenét, azonnal pattannék és mennék. S ebben az is benne van hogy csábít a hajnal, amikor ismét garázsból kiálló trolik között cikázva lehetne magamban mondogatni, amit mondogatni kell. S hogy utána otttaláljam, ha őt nem is, az illatát igen.

Tán jó… s tán rossz, rossz, rossz, hogy nem futottam zokogva közétek,
Elveszve inkább, de mégse, mégse libegő, halott
Árnyék decemberi kályha tüzénél, hanem ordas keserű lélek,
S Veletek vacogó, testvéreim: ordító, éhes farkasok!
(Sárközi György:Tán jó s tán rossz...)

Mégis csak rendbe kellene tenni itt a dolgokat. Mármint, ami az "idebent"-i dolgokat érinti. Érinti, úgy szombat óta. Meg hát azért Magyarkút, a völgy oldalában a faház, meg az eltolódott sufni-építés, főzés, leendő kutyám vizitálása, a rengeteg vicces történeten való nevetés, a séta vonatállomásról a házig, az erdőn át, bolti bevásárlással egybekötve, a finom bor és a kellemes cigaretták a szeretni-való társasággal: hiánypótló élményt jelentő nyugalmas vasárnap. De, azért mégis csak rendbe kellene tenni itt a dolgokat. Hogy miért kell nekem mindig megzavarodnom, mégha jól is esik? Ha belegondolnék, talán lehetne tudni. Így viszont nem lehet tudni...

 

Aztán mivel Szabó Lőrinc mégiscsak jobban érezett rá erre annak idején, akkor most itt van:

Időtlen fények közt repültem a
fényszigettenger porszemszigetén
szigetporszemek fényporszeme, én.

"Egy nagy magyar tudósról emlékezem meg itt, aki barátom volt. Engem is megkísértett a gondolat, hogy most «tárgyilagos» maradjak és ne engedjem magamhoz a megilletődést. De az emberek bennünk élnek. Kívülünk nincsenek is. Érzéseinkben olvadnak föl. Ha megfosztjuk őket érzésünktől, személyes voltuktól fosztjuk meg őket s pár évszám marad belőlük, pár adat és tény. Mért ne hirdessem, hogy jól esett rágondolnom, tudnom, hogy van és remélnem, hogy találkozhatom vele? Mért ne valljam be, ha merőben céltalanul is, hogy halálával oly veszteség ért, mintha valamimet, ami becses volt, elloptak volna? Mért titkoljam, hogy mikor a temetőben megpillantottam koporsóját, könnyeztem, mert hirtelenül azt érzetem, hogy koporsója kicsiny s az élet, melyet magába zár, nagy volt?" (Kosztolányi Dezső: Ferenczi Sándorról)

 És ugyanabban a házban, ugyanazon falak között, csak ott lenni, egy szó nélkül.  És képes megelevenedni 1930-33, mindaz ami ott zajlott, a munka: a lélek-kutatás. S bár bútortalan, mégsem üres a lakás. Lakás? Hajlék az. Ahol a lélek pihenhet, lélek-hajlék, mint a test, menedék a megtörések idején. 

Ferenczi Sándor otthonába belépni, micsoda kiváltság. 

Így van ez, amikor időtlen idők óta nem írunk „blogot”, aztán egy idő után mégis nekiveselkedünk –, egy nappal a nagy blog akció előtt (amikor is a szegénységről kell majd írni), és ki is kellene menni közben valami nem létező sufni-építésre, miközben magunk is rájövünk, hogy ez képtelenség…

És miért? Nos, nincs ilyen kérdés. (Pedig lehetne.)

Elég legyen annyi: nehezek a kora hajnali idők. Egyre nehezebbek. Pedig hiába, hogy ritkultak a nevezetes dátumok (09.16.; 09.25. 10.14…) – sőt talán így még...vagy még se. Ő mindenesetre kilátásba helyezte, hogy átjön. Mert mi ezt az egészet megalapoztuk - már jóval indulás előtt. Aztán véglegesítette bicórapattanás és kutyák ráncigálása közben egy hirtelen elkövetett kérdéssel: „Mi lenne, ha átugornék?” Részemről a válasz (már nyeregben, kivilágítva): „Semmi. Csak gyorsan.” Ebből aztán az lett, hogy nagyon korán kellett ébredni, és elkiengedni az ajtón. Már megint. Még mindig.

Aztán meg ez is: "A vágy ezer nyelven szól hozzánk. Mindezt megértem. De csak szabad emberek vethetik magukat ezekbe az áradó mély vizekbe… Minden más aljas csalás, rosszabb, mint a tudatos kegyetlenség. Emberek, akiknek közük van egymáshoz, nem élhetnek titokkal a szívükben. Ez a csalás értelme." (Márai Sándor: Az igazi)

ma megszületett az Aggodya nevű kicsi ország és hivatalos honlapja:

http://aggodya.freeblog.hu/

 

  Nos, csatlakoztam a blogos naphoz. Remek! És közben készülök a mai, nagyon nagy estére is.

Rövid részlet egy baráti párbeszédből, amihez csak annyit fűznék hozzá, hogy NLTA.

S.: De akkor ti kupakoltok is! Nem?

P.: Ugyan, kérlek, hova gondolsz, dehogy!

Együtt. A hét "no comment" képe.